Villányi Vonósnégyes

MENÜ

A Villányi Vonósnégyes a Pannon Filharmonikusok - Pécs művészeiből alakult 2008-ban. Egyénileg igen gazdag szóló és kamarazenei múltból, elismert és neves mesterekkel folytatott munkából táplálkoznak, és ezt a tudásukat egymás szolgálatába állították. Fejlődésüket olyan emberek irányították, mint Devich Sándor, Kurtág György, Németh Géza, vagy Devich János; hangszeres tudásuk pedig Perényi Eszter, Mező László, Kelemen Barnabás és Pauk György kezei alatt teljesedett ki. Nyertesei voltak a Weiner Leó Országos Kamarazenei Versenynek, és később alapító tagjai különféle kamarazenei együtteseknek.

Janzsó Ildikó, a pécsi zenekar szóló gordonkása,

korábban tagja volt a Budapesti Fesztiválzenekarnak, és e mellett

Pécs és a régió zeneművészeti intézményeinek odaadó oktatója is.

A szimfonikusok koncertmestere, Deák Márta, 

többszörös állami Fischer Annie ösztöndíjas,

a londoni Királyi Zeneakadémia diplomása.

Morvay Ágnes, a második hegedű szólamvezetője a zenekarban, ...

A Pannon Filharmonikusok

szóló brácsása, Murin Jaroszlav, pedig

a pécsi Művészeti Szakközépiskola tanári karának oszlopos tagja.

Különböző formációkkal már a világ számos jelentős koncerttermében megfordultak, és e mellett a kamarazene elhivatott művelői.

2014-ben megjelent lemezükön F. Schubert d-moll, A halál és a lányka" vonósnégyesét játszák. 

A kiadvány megrendelhető az alábbi linken: corvinabolt@lira.hu

 

Menü

Szavazás

Milyen fajta zenét hallana szívesen az esküvői szertartásán?
Örökzöld pop melódiákat felvételről.
Kedvelt klasszikus szerenádzenét egy vonósnégyes előadásában.
Csakis az orgonamuzsika jöhet szóba.
Nem szeretnék felvételt, élőzenére vágynék.
Mindegy, csak élőzene legyen.
Énekhang szóljon.
Mindegy, hogy élő vagy felvétel, de Nászinduló szóljon.
Asztali nézet